Nagyon jól emlékszem arra a napra mikor a saját félelmem felemelt és megtanított arra, hogy bátorságot merítve belépjek az ismeretlenek birodalmába.
Vajon miért félünk az ismeretlentől, a kockázatvállalástól, attól hogy elég jók vagyunk -e és attól, hogy ránk talál saját tökéletlenségünk? Félelmeink megbénítanak, bekorlátoznak és kalitkába zárnak, aminek rácsai között próbálunk kapaszkodót keresni, valami olyasmit, ami látszatra biztonságot jelent számunkra.
De vajon igaz-e ez a biztonság; vagy csak egy illúzió, amit csak arra használunk hogy megvédjük magunkat?
Úgy vélem, hogy félelmeink a saját Önismereti Fejlődésünk mozgatórugója lehet.
Amikor a Változás és a Változtatás útjára lépünk, valószínűleg elindulunk egy számunkra teljesen ismeretlen birodalomba. Izgatottan szemléljük mindennapjainkat, hogy vajon mit tartogat a holnap és milyen új kihívások, felismerések várnak ránk. Talán már sokszor bejártuk ezt az utat; talán még sosem, egy bizonyos, ha szárnyra kelünk, olyannyira beindul minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg új impulzusok közepette.
Az eddigi tapasztalataim szerint, ha változtatunk és ezzel új élményeket választunk – pontosabban amit eddig nem ismertünk –, elindíthat egy különleges önismereti úton, amiben felfedhetjük az eddig titkon rejtett Képességeinket, Erényeinket, valamint azokat a részeinket amik arra várnak, hogy kicsomagoljuk és meggyógyítsuk őket, ezzel gazdagítva saját magunk és környezetünk életét.
Vajon szembe merünk-e nézni a kihívással; vagy megtorpanunk a kalitka küszöbén és csak sóvárgunk, hogy egy napon megment valaki minket saját bizonytalanságunktól?
Ahogy szemlélem a munkabeosztásom – ami teljesen különbözik az eddigitől, miszerint egy hónap alatt szinte megkerülöm a Földet – felcsillan a szemem, de mégis ott legbelül valami motoszkál. Egy nagyon fontos és mély kérdés: Mi lesz ha?
Kisgyermekként egy faluban nőttem fel, ahol mindenki ismert mindenkit, megvoltak a szokások, minden a megszokott rend szerint történt. Ismertem a falu minden zegét-zugát, a falu összes kutyájának az ugatását. Kiszámíthatónak és biztonságosnak bizonyult minden ami körül vett.
Képesek vagyunk egy gondolattal máris elhessegetni a bennünk felbukkanó gondolatokat, érzelmeket amik esetleg jól mélyen megérintenek bennünket. De vajon örökre szerte foszlik ott legbelül? Vagy olykor-olykor újra benyomja azt a gombot a lelkünkben ami létre hozta azt?
A „Mi lesz ha” kérdést hanyagolom egyenlőre, mert tényleg nincs időm most ezzel foglalkozni. Ugyanis kilenc órás út áll előttem és mínusz hat óra időeltolódás, egy éjszaka Washingtonban és másnap vissza.
Izgatottan húzom fel az uniformomat és büszkén kelek útra a bőröndjeimmel.
A tizenkétezer légiutaskísérőből tizenöt kabin kolléga és a pilótafülke három tagja, – akikkel eltöltöm az elkövetkezendő három napot.
TAKE OFF
Sok sok vattapamacs felhő, milyen szépen sodródik előre, hegyek és dombok felett, csak száll amerre a szél repíti. Jogunk van felnézni az égre és szárnyra kelni a felhők között mint egy madár; ha a kalitka rácsai túl szűknek bizonyulnak.
A csapatból senki nem ismer senkit, mégis Egység van, mindenki Egy, Egy szándék mentén. Az Együttműködés és az Együttérzés energiája járja át a kabint. Miszerint kölcsönösen támogatva egymást egy közös cél érdekében, mindenki Nyertes.
Ismeretlen arcok, de jól ismert csillogó szemek, barátságos mosolyok. Milyen sokszor állunk a világ előtt mosolyogva, legyőzhetetlennek bizonyulva, ragyogtatva fényünket. Megmutatjuk, hogy boldogok vagyunk attól függetlenül hogy mi zajlik bennünk valójában. A mosolyunk a legnagyobb társunk és a legnagyobb menekülő útvonalunk is lehet. Attól függ hogy mire használjuk.
TUCHDOWN
Egy légiutaskísérőnek két oldala van, amikor az uniformját viseli és amikor hétköznapi ruhájába bújva átvált egy másik szerepbe és megmutatja valódi egyéniségét. A közösen eltöltött szabadidőben lehetőségünk van arra, hogy közelebbről is megismerjük egymást – vannak akik csoportokba vegyülnek, vannak akik csak ketten, de akadnak olyanok is akik egyedül szeretnének lenni a saját kis világukban. Minden verzió teljesen rendben van, de számomra az „egyedül töltöm a szabadidőmet” egy teljesen idegen országban, a magamra zárt kalitkám ajtajának bizonytalan küszöbét jelentette.
Mígnem rám nyitotta az ajtót a „Mi lesz ha” egészen pontosan tizenegy óra és mínusz hat óra időeltolódás elteltével, amikor a washingtoni hotelünk recepciójánál mindenki szétszóródott mint az üveggolyók.
LAYOVER
Ha szembe találjuk magunkat saját félelmünkkel, dönthetünk úgy, hogy a félelmünknek adunk teret, vagy a figyelmünket arra fordítjuk ami épp a jelenben megélhető. A jelenre való Fókuszálással és a Nyitottsággal kikerülhetünk a magunkra zárt kalitka rácsai közül. Ha használjuk a Bátorság erényét, és annak a képességét, hogy Felelősséget vállalunk a saját korlátaink meghaladására, illetve saját Fejlődésünkre, már megtettük a legfontosabb lépést önmagunk szárnyalása felé.
„… magad választhatsz, mert megadatott neked”
-Mózes 3:17
A félelem; úgy is mondhatjuk segít abban, hogy érzékeljük határainkat, és ezáltal lehetőséget ad arra, hogy meghaladjuk azokat. Ha ismerjük belső Erőnket, akkor képesek vagyunk félelmeinket belső Erőforrássá alakítani, aminek igen csak Felszabadító ereje van. A félelem energiából teremtett valóságunk helyett, megismerhetjük azt a valóságot ami sokkal inkább Igaz, amiben szintet ugorhatunk és új, fantasztikus élményekkel gazdagodhatunk.
Ezennel, átlépem a kalitkám küszöbét és ahelyett hogy egyet vissza lépnék, most nem csak kettőt előre lépek, hanem kitárom szárnyamat és azt választom, hogy korlátok nélkül Szabad vagyok amiben egészen nagyra törhetek.
„Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága elött, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál „ -Paulo Coelho
Fehér Ház Washington D.C. 2018
Ahhoz, hogy saját félelmünk Pozitív energiává alakuljon, szükségünk van arra, hogy szembe nézzünk saját magunkkal. Meg kell hogy ismerjük félelmünk valódi forrását és a kalitkába zárás helyett kapcsolatba kell hogy kerüljünk vele. Ha nem most, előbb utóbb úgyis ránk talál, egészen addig fog keresni minket, amíg meg nem mutatja nekünk, mi az, ami még nincs megdolgozva, begyógyítva a lelkünkben. Bezár a sötét kalitka rácsai közé – amit ha bármilyen módon megpiszkálnak – támadásnak vesszük; majdhogy megvédjük magunkat a kalitka ajtaját még szorosabbá zárjuk. Mindannyiunkat értek és érnek olyan hatások, csalódások, veszteségek, sebek, amik azt üzenik, hogy ne akarjunk szárnyra kelni. Ha a sötét rácsok mögött megbújunk, akkor szárnyalni, szabadnak lenni, kipróbálni magunkat, új lehetőségeket felfedezni félelmetesen csenghet. De amíg csak kapaszkodunk sérelmeinkben, saját bizonytalanságunkban, el nem engedett múltunkban, lekorlátozzuk az életünket, lehetőségeinket, fejlődésünket és újra és újra szembe találkozunk velük egészen addig, ameddig észre nem vesszük azt, amit tanítani akar nekünk.
„Ha meghaladjuk korlátainkat, megsokszorozzuk kreativitásunkat és felismerjük azt, amikor a csodák érkezni szeretnének hozzánk”
– Mohai Edina
A félelem fojtogató ereje helyett levegőhöz jutunk és Felszabadulunk. Felemeljük önvalónkat és a világ kinyílik előttünk. Tárt karokkal várnak a jobbnál jobb Élmények, az új Tapasztalások, az új Nézőpontok. Rájövünk arra, hogy valójában nincs és nem is volt mitől félnünk. A félelmeink a Partnereink lesznek, amik lehetőséget adnak arra, hogy kiszabadítsuk lelkünket a rabságból.
„A lélek szabadsága, egy örök szabadság, mely Isten követésével megadatik az őt szolgálónak”
-Mohai Edina
Rá ébredünk arra, hogy a kalitkán kívül még van Élet. Kiszabadul a kalitkába zárt szabadságunk mint a kismadár aki útra kel fészkéből, mert tudja jól, ahhoz hogy magasra törhessen Szabadságra van szüksége. A szárnyalás utáni vágy belénk van kódolva, bele íródott minden pici sejtünkbe, a családunkba, történeteinkbe. Megmutatja, hogy ne korlátok között, hanem saját vágyaink szerint éljünk. Ha képesek vagyunk lelkünket Felszabadítani, egy Örök és Békés Szabadság vár ránk. S már a rabság kalitkája nem zárul reánk, a ragaszkodás rácsai már nem tartanak fogva, a bizonytalanság küszöbe már nem tántorít el; hanem sokkal inkább Bátorságra ösztönöz és a félelem ajtaja a Szabadság Virágzó kapuja lesz. A sötét zárt világból Aranylóan Tündöklő Birodalom lesz, aminek kapuja mindig nyitva áll hogy megpihenjünk, összegezzünk és újra útra keljünk kicsomagolni azokat a Csodacsomagokat, amelyek nap mint nap arra várnak hogy felfedezzük őket.
„Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek”
-Paulo Coehlo